Hagyd aludni a papát?

Zenészcsaládokban előfordul az a dilemma is, amire Judit és Vica történetei hívták fel a figyelmem: ha a zenész apuka vasárnap hajnalig koncertezett, akkor a hét utolsó napján mennyire lehet / legyen rá tekintettel a család? Hagyják őt aludni délutánig (esetleg anya vigye el a gyerkőcöket játszóházba, ikeázni, stb.), vagy keltsék fel pár óra alvás után apát, hogy együtt lehessenek? 

Judit ezt írta nekem:
"Nem könnyű a zenészélet, főleg akkor, ha feleség és gyerekek (család) is tartoznak hozzá. A családi élet a megszokott mederben folyik, amit csak az éjszakai koncertekkel járó, 'a nappalt pihenéssel kéne tölteni' próbálkozások borítanak fel - főleg, ha kis lakásban él a család.

Gyermekeimmel elég sűrű látogatói voltunk az Orczy kertnek, ami elég közel volt hozzánk, hogy Papa tudjon pihenni, és mi is jól érezhessük magunkat. A fiúk ma már nagyon, gyakran csak én vagyok itthon, és lábujjhegyen közlekedek, ha a Papa alszik. :)"

Vicával nemrég beszélgettem, ő a következőket mondta:
"Amikor megismertem a férjemet, hamar megtudtam róla, hogy zenész, és azt is, hogy számos hétvégéje be van táblázva. Ezt vasárnaponként igyekszik kipihenni, mert van egy 'civil' állása is, ahol hétfőtől péntekig helyt kell állnia. Hamar összeköltöztünk, gyorsan jöttek a gyerekek, és egy idő után nemcsak bennük, hanem bennem is megfogalmazódott az igény arra, hogy vasárnaponként Apa is legyen velünk. Ezért vasárnap legkésőbb 10-kor felébresztem őt, akkor is, ha 5-re ért haza, hogy a napot együtt tudjuk tölteni. Olyankor nagyon álmos, de ő is belátja, hogy azt az időt, amit családdal tölthet, nem pótolja semmi."

Te Judit vagy Vica döntésével értesz inkább egyet? 

Mitől lesz valaki jó zenészfeleség?

A fenti kérdést nekem is feltettétek már, de én is kérdeztem saját magamtól (hú, nem is egyszer... :)). Szerintem alapból bármilyen párkapcsolatban megkérdezi magától az ember időnként, hogy most akkor mindent jól csinálok? Jó ütemben haladunk? Lassítsak, gyorsítsak? Békén hagyjam? Kérdezzek, ne kérdezzek? És így tovább, a lehetőségek száma szinte végtelen :) egy biztos: a legtöbben jó társak szeretnénk lenni, a másik ember mellett - a párunk, és persze saját magunk miatt is. De mi kell ehhez? És legfőképpen: mi kell ehhez egy zenészember mellett? :)

1. Egyszer egy zenészfeleséggel - akit nagyon bírok egyébként - a szórakozásról beszélgettünk. Részletekre nem emlékszem, csak arra, hogy ő a következőt mondta nekem: "egy zenészfeleségnek meg kell tanulnia, hogy elszórakoztassa saját magát". Akkor mosolyogtam ezen, mondván, hogy tényleg elég jól megfogalmazta, de az csak később tudatosult bennem, hogy mennyire. Mert ha valaki, hát egy zenész nem szereti, ha a barátnője két percig sem tud meglenni nélküle, hívogatja, üzenget, stb.. Egy kivételt ismerek, aki a csajával tényleg a zsák meg a foltja, vele szerintem a lány még a vécén is ott van, már bocsánat :))) de az összes többi zenész ismerősöm úgy működik, hogy szeretik a szabadságot. Az alkotómunka miatt ez kell is nekik. Add meg neki ezt, ha a barátnője vagy, és cserébe egyrészt neked is meglesz a magad szabadsága, másrészt pedig megvan annak is az előnye, ha egy kicsit hiányzol neki... ;) Nálam szerencsére ez a szabadság-kérdés eléggé magától értetődő, mert rengeteget dolgozom, és nagyon fontos nekem a munkám, másrészt pedig olyan családi és baráti hátterem van, akik ki is követelnék, ha nem töltenék velük elég időt. Szóval soha nem úgy élem meg, hogy nekem egyedül KELL maradnom, míg ő zenél. Sőt, a buli nálam is csak akkor kezdődik! :D Jó nekem. :)))

2. A szabadságba nálam az is beletartozik, hogy nem kell mindig minden fellépésén ott lenni. Én egy ideig ott voltam, de ennek nálunk egy elég összetett háttér az oka: a barátom zenekarának a sajtósa is vagyok egyben, úgyhogy részben ezért is jelentem meg minden fellépésén. Na meg azért, mert az egész zenekart ismerem és bírom, illetve nem mellékesen a közönségben számos olyan remek embert ismertem meg, akikkel jó néha beszélgetni, tudni, mi van a másikkal. Mostanság már csak kb. havonta egyszer megyek le a koncertekre, de azt hiszem, ez az arany középút most mindenkinek tetszik. Akinek nem, az szóljon most, vagy hallgasson, ameddig akar. ;))

3. Ne ellenőrizgesd. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne figyelhetnél fel arra, ha megváltozik a viselkedése, titkolózni kezd, stb., de úgy gondolom, egy egészséges kapcsolatban, ahol megvan a bizalom, nem kell állandóan kérdezgetni a másikat - vagy, ami szerintem rosszabb, az ismerőseit is. A háta mögött. Szerintem máris túlmagyaráznom. :)

A fotóért köszönet Istvánnak! ;)

4. A filmekben a zenészek sokszor vörös rózsával a szájukban szerenádoznak a kedvesüknek (gondolom, a növényt előtte kiköpik :)), dalt írnak neki, meg minden. Mi, a zenekar zenészfeleségei és -barátnői meg azon röhögünk, ha valamelyikünknek a szülinapja, névnapja nagy ritkán a srácok eszébe jut, és valamelyik (már ezerszer játszott) dalt nekünk ajánlják az épp aktuális koncerten... ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnének minket, sőt, nagyon is. Csak rendszerint annyi minden van a fejükben, hogy nem mindig tudnak a szerelem kimutatásával foglalkozni. Fogadd el, és igyál egy fröccsöt a csajokkal. Vagy még egyet. :)

5. Viszont olyan is van, aki kimondottan fontosnak tartja az érzelmek kimutatását. "Kifordítva hordjuk a kis lelkünket, épp ezért van az, hogy sokkal jobban oda tudunk figyelni az érzelmekre, ami őszinte és szexi. Ez nyugalmat áraszt, így igaz partnerek vagyunk egy kapcsolatban. Meseország itt van" - írta nekem nemrég Andris, aki szintén zenész (a szófordulatért - "szintén zenész" - bocs :)). Szóval ha érzelemkimutatós a párod, akkor szerintem örülj neki, ha viszont nem akar dumálni (mert minden gondolata mondjuk az új keverő körül forog), akkor hagyd békén. :))

6. Türelem, türelem és türelem. Ez a jelszó. Talán már mondtam, de szerintem ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. :)

7. Ha zenész a párod, és együtt is laktok, akkor talán nálad is nehézséget jelent az egyensúly elérése és megtartása - pontosabban, hogy törődj vele, elvégezz pár otthoni teendőt (ő lehet, hogy egész héten csak éjjel ér haza, hadd ne kezdjen már el mosogatni, mert nincs egy tiszta tányér se), de azért ne érezze azt, hogy aranykendővel van kitörölve a kis feneke. Én bevallom, túlzásba szoktam vinni a gondoskodást (mosok, mosogatok, kicsit takarítgatok és most tanulok főzni :)), de még alig néhány hete élünk együtt... majd belejövök. :)

8. Ne higgy el mindent, amit a neten olvasol. :) Ebben a cikkben például azt írják, hogy a zenész srácok nagyon összeszedettek, illetve, amivel kapcsolatban már én is próbáltam ironizálni, hogy dalt is írnak neked. Hát egy nagy fittyfenét :) legalábbis akiket én ismerek, ők nem így működnek. Az viszont igaz, hogy a szívük mélyén gyerekek, sosem fogsz mellettük unatkozni (jó adag kalandot és spontaneitást tartogat az élet egy zenész mellett...), és az élet bizonyos területein nagyon türelmesek tudnak lenni - alkotómunka és gyerekek előnyben. Szerintem. :))) Mutasd ki, mennyire tetszik neked, hogy ilyen, és hogy eszed ágában sem lenne megváltoztatni őt. Hidd el, hálás lesz ezért. :)

9. A rajongókról egy külön bejegyzést szeretnék majd írni. A lényeg, hogy szerintem ha zenész a párod, ne tulajdoníts túl nagy jelentőséget annak, ha rámosolyog egy-egy 180 centis, 45 kilós Pamela Andersonra a színpadról. De persze, mindenkinek vannak mélypontjai, és olyan napjai, amikor igenis elkezdesz zokogni, ha ez megtörténik (mert magadat aznap épp egy Melissa McCarthy-nak látod Pamela Anderson mellett). Velem is történt már ilyen. És amikor abbahagytam a bőgést, egyrészt rájöttem, hogy hülyeség miatt rinyálok a barátomnak, akinek valószínűleg tönkretettem az estéjét ezzel, másrészt pedig pocsék érzés utána, hogy tényleg így viselkedtem. De ma már úgy vagyok ezzel - és ezt a barátomnak is mondtam -, hogy beleképzelem magam a zenészek helyébe, és igen, hülye leszek nem visszamosolyogni, ha valaki rám nevet, mert a színpadon állok, és két órán át én vagyok a világ császára. De utána hazamegyek a barátnőmmel, és örülök, hogy ő van mellettem. :)

10. És végül: ha valami nem tetszik, igenis tedd szóvá. Nem az értelmetlen hisztire gondolok, hanem olyan dolgokra, amik igenis tartósan zavarnak, és szeretnéd őket megbeszélni. Add meg magadnak az esélyt, hogy néha puffogj egy kicsit egy-két dolgon... mert nincs unalmasabb, mint egy olyan társ, aki mindig mindenre csak bólogat. Hát nem? :)

+1: Kiből lesz jó zenészfeleség? Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy elsősorban szakmabeliekből, de én egy kicsit másképp gondolom. Inkább kedves kolléganőmmel, Zitával (szintén zenészfeleség) értek egyet: ő egyszer valami olyasmit mondott nekem, hogy egy zenész hosszú távon olyan emberrel tud együtt élni, aki szabadon alakítja a munkaidejét. Mert gondolj csak bele, ha te 6-kor kelsz, hogy 8-ra beérj dolgozni, és ő akkor jön haza, a délutánt és estét (amikor te ráérnél) pedig már a stúdióban, próbateremben és fellépésen tölti, akkor mikor találkoztok?! :) Nem azt mondom, hogy lehetetlen (ez a szó kb úgy szerepel a szótáramban, mint Tom Cruise-nak a Mission: Impossible filmekben :)), csak azt, hogy megkönnyíti a boldogulásotokat, ha te osztod be a munkaidődet. Így az sem probléma, ha elkíséred a koncertekre, és másnap kicsit később kezded a melót. :))